Az ötödik
Aprótalpúak voltak vendégségben hétvégén Nagyfőnökéknél. Engem meg elküldtek egy wellness hétvégére. Szombat reggel jött értem a kutya taxi. Mondtam a sofőrnek, hogy örök stopival rendelkezem az anyósülésre. Szerintetek meghallgatott?! Kennelben utaztam hátul..ÉN..KENNELBEN!! Berakott abba a ketrecbe, én törökülésben éhségsztrájkoltam és üvöltöttem, hogy ’Szabadságot Mentának!’ meg ’Free Menta’ meg azt is, hogy jogtalan a letartóztatásom, hiszen a Miranda- elv alapján nem ismertette a jogaimat, mielőtt kocsiba rakott. Éppen a Manchester, England, England-et énekeltem teli torokból, amikor odaértünk és végre szabadon engedett. Nem volt ám egy korrekt kétlábú- a szabadságjogaim totális megtiprása után volt pofája azt mondani a Nagyfőnöknek hétfőn, hogy –idézem- a kutyus nem szeret autóban utazni. A kutyus csak tisztában van a jogaival, Kispofám!
Na, de hol is fejeztem be a múltkor? Vannak napok, amikor a tollasmancsúak máshol bandáznak, a postás akkor jön, amikor még alszok és az alsó szomszéd is hazatalál. De nem szoktam akkor sem unatkozni. Olyankor végre van időm a hobbimmal foglalkozni. Nem is hobbi ez, hanem szenvedély, sőt életstílus! Van, aki utazgat (tuti nem kennelben), én pedig lakberendezek!
Bátran
kijelenthetem, ahogyan én csinálom az művészet! De mint, a legtöbb géniuszt,
sajnos engem sem értékelnek kellőképpen. Nem értik a zsenialitásomat.
Pedig
hosszú évek és sok-sok óra alkotásába került, hogy megtaláljam a saját
hangomat. Haver nevet is adott neki. Az én művészetem a ’Mi az istent csináltál
már megint, Menta?!’. Ezt a vonalat képviselem!
Csak, hogy egyszerűbb legyen megjegyeznetek: az isteni Menta stílus.
Kicsiben kezdtem én is. Eleinte zsebkendő installációkat készítettem. Mondjuk alapanyag gondokkal küzdöttem. Egy zsebkendő a műhöz, egy zsebkendő a gyomorba elven dolgoztam. Sokáig nem gyakorolhattam ezt a technikát, Haver elkezdte elzárni előlem a zsepiket. De, mint tudjuk, semmi nem állhat a kreativitás útjába; dolgoztam karácsonyfával, pléddel, párnával, baseball sapkával, Playstation kontrollerrel. De Nagyfőnök meg Haver nem támogatták..nem értenek ők ehhez. Mire elmagyarázhattam volna nekik, azon kaptam magam, hogy ott ülök egy üres szoba közepén. Mindent elpakoltak, az utolsó darab könyvig.
Új kifejezés módot kellett találnom. Azóta szobrászkodom. A legutolsó művem címe: Az élet örök körforgása. 3 napomba telt, mire kifaragtam a matrac sarkából. Szerintetek megálltak egy pillanatra is megcsodálni? Álltak előtte könnyes szemmel és félrehajtott fejjel, hogy minél többet megérthessenek belőle?!
Tudjátok, mit csináltak ezek az anti-kultúralisták?! Ezek a barbárok?! Most már a matracot is kiviszik! Azt mondják, hogy szeparációs szorongásom van..hát kérdezem én Van Goghnak is szepája volt?! (Gondolkoztam rajta, hogy a jobb megértés érdekében lerágom a fülemet, de egyrészről nem érem el, másrészről meg nagyon szép fülem van és remekül mutat a fejemen)
De
nincs gond, már kigondoltam a következő projektemet- a tévé asztal lába is
egész jó lehetőségeket rejt.
Fel
is hívom Morzsit, a mecénásomat, hogy megbeszéljem vele.
Meséltem már Nektek Morzsiról?
Pacsi és vau,
Megjegyzések
Megjegyzés küldése